GELENCSÉR-GÁZ KFT - GÁZIPARI SZERELVÉNYEK GYÁRTÁSA ÉS ÉRTÉKESÍTÉSE

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

CÉGÜNKRŐL...

 
 

1984 júniusában magánvállalkozóként kezdtük a vállalkozást. Fő tevékenységi körünk épületgépészeti tervezés és kivitelezés, ami magába foglalta a víz-gáz-központifűtés tervezését és kivitelezését. Az első időszakban csak mellékfoglalkozásként, 1986-tól fővállalkozásban végeztük a tevékenységünket 2 illetve 3 fővel.

A vállalkozásunkat kibővítettük gázipari szerelvények, berendezések kereskedésével, 1993-tól pedig már gázelosztó hálózatok építésével is foglalkoztunk. 1995 tavaszán változás következett be a vállalkozásban. Saját gyártású új termékeket fejlesztettünk ki, amelyek gyártását alvállalkozókkal készíttettük el.

Mivel kapacitásunk nem volt a gyártásra, ezért csak a termékek menedzselésével, piackutatásával valamint a termékek gyártásának szervezésével és értékesítésével foglalkoztunk meglévő tevékenységünk mellett. Ezen termékek gázipari védőszekrények, amely forgalmazását és fejlesztését végeztük a továbbiakban is. A vállalkozás olyan sikeres volt, hogy 1997-ben családi vállalkozás formájában alapítottunk egy Kft-t, amely a már felsorolt termékek további fejlesztését, gyártását és értékesítését vállalta fel. Építettünk egy telephelyet műanyagfeldolgozásra, lakatos munkákra és itt már foglalkoztattunk alkalmazottakat is.

Az idő folyamán a gyártás vállalkozása olyan sikeres lett, hogy a szerelést és tervezést megszüntettük és kizárólag a termékek gyártását és fejlesztését tűztük ki célul. Ezzel olyan eredményeket értünk el, hogy csökkenteni tudtuk a termékek árát, mivel alvállalkozóinkat folyamatosan leépítettük és a vállalkozásunkat bővítettük.

2000-ben egy forgácsolóműhelyt alakítottunk ki és hogy termékeink piacképesebbek legyenek, olyan termékfejlesztésbe fogtunk, amelyek végülis szabadalom formájában valósultak meg. Ezek a termékek gázipari berendezések, csatlakozó idomok. Ezekkel a termékekkel, külföldi import termékeket tudtunk kiváltani hazai gyártásban és forgalmazásban. E termékek gyártásával a piaci sikereink láttán komoly gépi berende-zések fejlesztését vállaltuk fel. Ezek egy része már számítógép vezérlésű. 2001-ben Széchenyi-terv pályázat keretében pályáztunk még további automata CNC esztergagép vásárlására, amely pályázat elbírálása sikeres volt és 2002. augusztusában a gépet üzembehelyeztük, a gyártás a gépen megindult.

A Kft. 2 fővel alakult meg. Jelenleg a dolgozói létszáma 10 fő. A gyártásban résztvevő szakemberek:

•  3 fő lakatos,

•  1 fő CNC esztergályos, programozó,

•  4 fő technikus,

•  1 fő középfokú kereskedelmi végzettséggel, értékesítéssel foglalkozó,

•  1 fő közgazdász felsőfokú végzettséggel.

Az előállítás során használt gépek pl.:

•  vákumformázó gép,

•  présgépek, elektromos lemezvágóolló,

•  CO hegesztőgépek,

•  marógép,

•  esztergagép,

•  CNC darabológép,

•  CNC esztergagépek.

A vállalat székhelye Tapolcán van, a telephely külön a székhelytől mintegy 500 m-re helyezkedik el.

A gyártott termékek gázszabályzó- és mérőállomások, PE-acél és réz csatlakozók, központifűtés osztó-gyüjtő szekrények és vasszerkezeti termékek.